Tisztelt Szülők!  

A gyermekkori elhízás napjainkra szinte népbetegséggé vált, a fiúknak mintegy harmadát, a lányoknak a negyedét érinti. A következményes szénhidrát- és zsíranyagcserezavar már gyermekkorban cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, a máj elzsírosodásához és más elváltozásokhoz vezethet, a felnőttkorra kialakuló szív- és érrendszeri megbetegedések pedig korai szívinfarktust vagy agyvérzést okozhatnak. Bár a kórképek kialakulásában örökölt tényezőknek fontos szerepe van, – ahol az egyik szülő túlsúlyos, ott a gyermekek fele, ahol mindkettő, ott a gyermekek kétharmada kövér lesz, – meghatározó jelentősége mégis a helytelen táplálkozási szokásoknak és a mozgásszegény életmódnak van. Az érintett gyermekek többnyire keveset mozognak, fizikai teljesítő képességük csökkent, társaiktól kényszerűen elkülönülnek, ráadásul a gyerekek körében is jellemző kövérség-ellenes attitűd miatt gyakran vannak kitéve iskolai zaklatásnak. Mind ez együtt nem ritkán depresszióhoz is vezethet.

A testtömeg gyarapodás nem befolyásolhatatlan állapot, a szövődmények megelőzhetők!

Minél fiatalabb életkorban kezdjük meg a helyes étkezési magatartás kialakítását, a szoktatást a rendszeres és örömteli mozgáshoz, annál eredményesebben csökkenthető a súlytöbblet, annál kisebb eséllyel következik be a különböző szervek működészavara. A testsúlycsökkenés az önbecsülés visszaszerzését, a családon belüli és a kortársaik közötti érzelmi helyzet rendeződését eredményezi.

A szív-érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, mozgásszervi kórképek, túlsúly és dohányzás/szerfogyasztás megelőzése céljából a szükséges állapotfelmérést követően szeretnénk a gyermekeket és szüleiket rávezetni a kiegyensúlyozott táplálkozás előnyeire, rászoktatni a gyermekeket egy számukra is élvezetes, rendszeres mozgásformára. Az életmód változás érdekében prevenciós programunk – pályázati forrás révén – egy éven keresztül a hozzáértő szakemberek (dietetikus, speciális testnevelő, pszichológus) bevonását is térítésmentesen biztosítja.

Amennyiben úgy látják, hogy gyermeküknél fennáll az hízás veszélye, vagy van a családjukban szénhidrát- vagy zsír-anyagcserezavarral, vérnyomás-betegséggel már küzdő felnőtt, esetleg veszítették el közeli hozzátartozójukat aránylag fiatal korban szív-, vagy érrendszeri betegség következtében, fontosnak tartjuk gyermekük részvételét ebben az országszerte most kezdett programban.

 

Tisztelettel,

 

Dr. Kádár Ferenc
gyermekorvos

 

Jelentkezésüket a programra az alábbi elérhetőségeken várjuk mielőbb:

 kadar.ferenc@mail2000.net, ☎.: 30/942-6443,

Fekete Éva praxis-asszisztens: ☎ 30/265-8144

Harcos Krisztina védőnő – Gárdonyi Géza és Hermann Otto Iskola): ☎ 20/532-1953

 

****************

MÍNUSZ 40 KILÓ!

 Már nem kínlódom, ha meglátok egy krémest

 18 éves vagyok, gimnazista, nyolc hónapja döntöttem úgy, hogy le kell fogynom. 122 voltam akkor, egyre rosszabbul bírtam a fizikai terhelést, kevés mozgás után is szédülni kezdtem. Mindig jó dumás voltam, szeretem a társaságot és a csajozást, de tavaly ősszel már két perc tánc után lihegni kezdtem, és egyre inkább zavart a külsőm. Kissrác korom óta imádtam enni, szerettem az édességet, könnyen jött egy újabb tál, egy plusz adag hamburger. Hiába mondta anyukám, hogy ne, hogy sok lesz, hogy meg fogom bánni idősebb koromban, nem vettem komolyan a figyelmeztetéseket. Sőt! Inkább dühített a duma és még inkább ráettem. Apukám megengedőbb volt, de az utóbbi időben már ő is nagyon rászállt a súlyomra.

A suliban nem piszkáltak, talán mert tekintélyt adott, hogy 12 évig karatéztam. A kövérségemet kompenzálta a gyorsaságom, meg a jó reflexeim. 13 évesen III. helyezést értem el az Európa bajnokságon, igaz, előtte 20 kilót leadtam. Leadtam, aztán dupla annyit visszahíztam.

Nyolc hónapja viszont már rám ijesztett a vérnyomásom! Többször volt 180 körül, és az orvos azt mondta, hogy amíg ennyi a súlyom, hiába szedek gyógyszert, nem fog lemenni. Magas volt a vér zsírtartalma, elborzadtam a laborleletektől.

Hogy szenvedés volt-e a fogyózás? Eleinte talán igen. Úgy érzem, elképesztő akaraterő kellett a változtatásokhoz: ahhoz, hogy kevesebbet egyek, csak akkor és csak azt, amit szabad. Igazi küzdelem volt. Megnéztem, mi az amiből addig túlzottan sokat ettem, utána olvastam annak, hogy mit szabad ennem és mit nem, leálltam a kenyérfélékkel, a lisztes és cukros ételekkel, rámentem a zöldségfélékre és persze jobban megnyomtam a tesiórákat is.

Amikor lement az első 2-3 kiló, elkezdtem az iskolán kívül is edzeni. Otthon is, meg konditeremben is, és bár nem piszkáltak, nem gúnyolódtak, oda-oda néztek, de soha nem szólt be senki, eleinte mégis nagyon úgy éreztem, hogy nem vagyok oda való. Aztán egy idő után már nem foglalkoztatott, hogy ki mit lát, mit gondol, csak én lettem fontos magamnak, a saját egészségem, meg hogy mit gondolok én magamról.

Sokáig nem értékeltem, hogy elkezdtem fogyni, de amikor lementem 100 alá, az nagyon jó érzés volt. Akkor büszke lettem! Kellett ugyan ehhez 4-5 hónap, de amikor ide jutottam, szinte eufórikus állapotba kerültem. Mondták is a barátaim, hogy nehogy a fejembe szálljon a dicsőség, meg ne állj, gyerünk tovább! Az elejétől fogva támogattak, bíztattak, szinte jobban bíztak bennem, mint én magamban.

Most, nyolc hónap után 81 vagyok. 41 kilót adtam le! Nem vagyok még elégedett, 75-ig szeretnék lemenni. Kevesebbszer és jóval kevesebbet eszem, kisebb az étvágyam, úgy érzem, mintha összement, összeszűkült volna a gyomrom. Megváltozott az életmódom, újra napjaim része lett a mozgás, ahová lehet, bringával vagy gyalog megyek. Élvezem a Duna-partot, a hidakat, és ha azt kérdezed, boldog vagyok-e, azt mondom, hogy sokkal jobb, mint azelőtt.

És már nem kínlódom, ha meglátok egy krémest…

 

Keszler Benjámin