×

Az Önök kényelme érdekében dr. Andrási Katalin, dr. Kádár Ferenc, dr. Paksy László, dr. Révész Katalin rendelésére online foglalhat időpontot.
Amikor első alkalommal veszi igénybe ezt a lehetőséget, saját nevén regisztrálnia kell a rendszerbe, majd a családtagok menüpont alatt kérjük, töltse ki gyermeke(i) adatait is.

Tovább az online időpontfoglalásra →

Koronavírus kérdezz-felelek

Hír
2020. március 3.

Tekintettel arra, hogy csak mintegy 3 hónapja ismertük fel ezt a betegséget, nagyon sok adat még bizonytalan és napról napra változhat. A lent leírtak a mostani ismereteken alapulnak, de korántsem tekinthetők biztosnak.

Hogyan terjed az új koronavírus (Covid-19)?

A legtöbb eddigi adat azt mutatja, hogy cseppfertőzéssel, vagyis köhögéssel, tüsszögéssel. Ezek a nagyobb cseppek 1-2 méteres távolságra jutnak, de persze a fertőzött körül levő tárgyakra is rátelepedhetnek, és ezek érintése után is meg lehet fertőződni. Néhány esetben kimutatták, hogy széklet útján is terjed, de ez ritka. Arra nem utal egyelőre semmi, hogy aeroszol – vagyis a levegőben levő apró részecskékre tapadva, több méter távolságra is eljutva, mint például a kanyaró – útján is terjedne.

Mik a koronavírus fertőzés tünetei?

Valószínűleg az emberek egy része úgy esik át a fertőzésen, hogy semmiféle tünetet nem mutat. Más részüknél enyhe, a náthához hasonló tünetek jelentkeznek. A komolyan megbetegedetteknél magas láz (szinte mindig), száraz köhögés (nagyon gyakori), légzési nehézség – hypoxia – (sokszor), izomfájdalom (elég sokszor) fordul elő. Ilyen tünetek megjelenése esetén sürgősen orvoshoz kell fordulni.

Mennyi a koronavírus fertőzés lappangási ideje?

Az eddigi adatok szerint 2-14 nap, de sajnos néhány megfigyelés arra utal, hogy esetleg hosszabb is lehet.

Mennyire fertőző a koronavírus?

Ezt azzal a számmal szokták megadni, hogy egy beteg hány egészséges embert képes megfertőzni. A koronavírus esetén 2-3 közé teszik ezt a számot. Összehasonlításképpen az influenza esetén ez a szám kb. 1,3, kanyaró esetén 16-18. Látszik tehát, hogy az influenzánál fertőzőbb, de vannak ennél sokkal inkább fertőző betegségek is.

Mennyi a koronavírus fertőzés halálozása?

Az eddigi adatok 2-3% közötti halálozást mutatnak. Ez azonban korántsem biztos. Lehet sokkal alacsonyabb is, ha sok a tünetmentes, vagy enyhe megbetegedés, amelyet nem diagnosztizálnak. Lehet magasabb is, mert a vírus változhat, és ekkor súlyosabb megbetegedések nagyobb számban fordulnak elő.  És persze sok megbetegedett sorsa még nem ismert, ezért is változhat még a halálozási arány.

Kik a leginkább fenyegetettek?

Érdekes módon a gyerekkori fertőzés – legalábbis a súlyos esetek között – nagyon ritka. A legtöbb megbetegedést a középkorú felnőtteknél látják, de a haláleset szinte kizárólag az idős – 70-80 éves, más megbetegedésben is szenvedő – embereknél fordul elő. Diabetes, magas vérnyomás, COPD vagy más tüdőbetegség rizikófaktornak számít

Hogyan védekezzünk?

A személyi higiénia nagyon fontos. A cseppfertőzéssel való terjedés ellen az alapos kézmosás a legjobb védelem. Az internet tele van a helyes kézmosást bemutató videókkal, érdemes megnézni őket. Szappan és meleg víz és 20 másodpercen keresztüli kézmosás (kétszer a „happy birthday” c. dal éppen 20 másodperc!) elegendő. Az alkoholos kézfertőtlenítő, ha van, akkor jó, de nem feltétlenül szükséges. Éppen így nincs szükség az un. sebészi maszkok hordására, nem véd, de legalább sokszor piszkálják őket, mert zavaróak, pedig a szem, száj, orr érintése biztos elősegíti az esetleges kézen levő kórokozó megtelepedését.

Köhögés, tüsszentés papír zsebkendőbe történjen, és utána dobjuk el azonnal. Ha nincs éppen zsebkendő kéznél, jó lesz a ruhánk ujja is. És persze járvány esetén kerülni kell a tömeget, nem kell puszilkodni, és a kézfogás sem okvetlenül javasolt.

Mit jelent az, hogy otthon izoláljam magamat?

Ha valaki fertőzött területről érkezik, vagy fennáll a gyanú, hogy fertőzöttel érintkezett, de nem beteg, jól teszi – ha teheti – hogy két hétre otthon marad. Ez idő alatt kiderül, hogy megbetegedett-e. Az ilyen személy ne hagyja el a lakását, családtagjaival a lehető legkevesebbet érintkezzen, használjon saját törölközőt, poharat, evőeszközt stb. Közös fürdőszoba használat esetén utoljára használja azt, és ha kész van, fertőtlenítsen. Erre bármilyen klórtartalmú tisztítószer alkalmas.

Mi a különbség az influenza és a koronavírus fertőzés között?

Sok különbség van. A koronavírus nem egyike az influenzavírusoknak, egész más csoportba tartozik. Bár koronavírus fertőzések eddig is ismertek voltak – már régen tudjuk, hogy a náthás panaszok egy részét koronavírusok okozzák – de ez egy új változat. A 2000s években jelent meg a SARS koronavírus megbetegedés, később pedig a MERS koronavírus, mindkettő súlyos, nagy halálozással járó légúti betegséget okozott, de szerencsére nehezen terjed, szemben a mostani vírussal. Az influenzát régen ismerjük, változékony, sok törzse van, de minden évben készül ellene védőoltás. Ezt ajánlott beadatni! Az influenza elsősorban gyerekeket, fiatalokat betegít meg, akik még nem estek át ilyen fertőzésen, míg az új vírus ellen senki nem rendelkezik védettséggel. Az influenza halálozása kb. 0,1%, az új vírusé ennek valószínűleg tíz-hússzorosa. A kezdeti tünetek viszont nagyon hasonlóak.

Hogyan diagnosztizálják a koronavírus fertőzést?

A vírus kimutatásával, az un. PCR vizsgálat segítségével. A torokból, orrból levett váladékban keresik a vírust, de állítólag most már nyálból is ki lehet mutatni. A vérben ellenanyag vizsgálatot lehet végezni, de az ellenanyagok csak hetek múltán alakulnak ki, legfeljebb arra jó, hogy kimutassuk, hogy valaki átesett a fertőzésen.

Van-e gyógymód a koronavírus ellen?

Sajnos egyelőre nem rendelkezünk olyan gyógyszerrel, amellyel ezt a betegséget gyógyítani tudjuk. Kísérletek folynak egyes régebbi HIV vagy influenza vírus elleni szerekkel, de eredmények egyelőre nincsenek. A megbetegedettek un. szupportív kezelést (az életben maradáshoz szükséges alátámasztó kezelést) kapnak, szükség esetén oxigént, gépi lélegeztetést.

Miért fél a világ ennyire a koronavírus járványtól?

Egy ismeretlen betegségről van szó, amit elvben mindenki megkaphat, mert még senki sem esett át rajta korábban, nincs védettség. Ha egyszerre nagyon sok megbetegedés történik egy országban, akkor az egészségügyi rendszer megbénul, nem tud megbirkózni a sok beteggel. Nem biztos, hogy van elegendő számú izolációs lehetőség, intenzív osztályos ágy, lélegeztető gép. És sajnos az is ismert hogy a személyzet – orvos, nővér – könnyen fertőzés forrásává válik, megbetegszik, terjesztheti a fertőzést. A társadalmi, gazdasági következmények pedig egyelőre felmérhetetlenek.

Dr. Kardos Gabriella